Hosszú idő után újra összecsapott a két szerencsi biliárdfenomén: bár a péntek esti mérkőzés igencsak nyáreleji formát mutatott. Az eddigiektől eltérően a frémek rövid elemzését is mellékeljük az eredmény mellett.
Az első partiban az elméletileg kipihent Lacika kiváló játékkal rukkolt elő, 0:1.
A következő két frém hullámzó játékot hozott, mindkettő Ádám javára állt, de egyiket se tudta behúzni, 0:3.
A 4. játszmában megtört a jég, bár a játék képe ismét váltakozóra sikeredett, 1:3.
Az ember azt gondolná, hogy a szépítéstől Ádám szárnyra kapott, de nem, Lacika a rossz játéka ellenére is abszolválta a következő két játékot, 1:5.
Ezután jött a fellendülés a hátrányban lévő játékostól, 4:5.
Ami pedig ezután következett, az a posztó meggyalázása volt: borzasztóan játszott mindkét fél, a boly felett egyenesen a lyukba perdítettek, egyedül a safety-játékból mutatkozott meg valami. Végül mind a 4 frémet Laci tudhatta a magáénak, 4:9.
A végeredménnyel búcsúzunk:
Tóth Ádám-Gál László 4:9
Tóth Ádám-Gál László 8:7
Változik az oldal szerkezete, a játékosok már felvállalják az arcukat is. :)
Gál László:
Tóth Ádám:
Gál László-Tóth Ádám 4:14
Gál László-Tóth Ádám 8:7
Tóth Ádám-Gál László 5:8
Tóth Ádám-Gál László 9:6
Tóth Ádám-Gál László 8:3
Tóth Ádám-Gál László 6:11
Tóth Ádám-Gál László 8:4
Tóth Ádám-Gál László 3:9
Tóth Ádám-Gál László 8:3
Éves összegzés(2010):
Tóth Ádám Gál László
GY:16 D:7 GY:14
Tóth Ádám-Gál László 10:18
Tóth Ádám-Gál László 7:7
Gál László-Tóth Ádám 10:5
Tóth Ádám-Gál László 8:7
Tóth Ádám-Gál László 8:6
Gál László-Tóth Ádám 9:5
Gál László-Tóth Ádám 10:7
Tóth Ádám-Gál László 9:8
Tóth Ádám-Gál László 7:10
Tóth Ádám-Gál László 6:8
Gál László-Tóth Ádám 6:8
Gál László-Tóth Ádám 8:7